A következő címkéjű bejegyzések mutatása: EON. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: EON. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 14., szerda

EON

Vagy két hónapja írtam róla, vártam még egy leszúrást 8 alá, de már egyáltalán nem biztos, hogy ez meglesz. Nem mintha bánnám, mert venni nem akarok, elég ami van. Egyébként pedig hosszú távon megszabadulok minden német részvénytől és csak amerikai papírokkal fogok kereskedni (meg a DAX-szal, de az inkább hobbi). Az USA piaca sokkal nagyobb, több az érdekes részvény, az osztalékkultúra miatt talán jobban lehet elkapni a fordulókat stb.

Szóval Eon. Hetesen számoztam, bár az csak hónapok múlva derül ki, hogy vajon jól vagy sem. Időben a korrekciónak akár vége is lehetne, október közepétől indulhatott a w3. Persze simán lehet, hogy csak egy hármas szerkezet B hulláma indult el, és jön le még 8 alá, nem tudom. Annyira számozni sem érdemes, sok alakzat lehet itt, inkább csak a fibó szinteket nézem és az RSI-t.

Ha a hetesen berajzolt csatorna jó (elkészült a w2), akkor kb. a 12 EUR-t kell majd nagy erővel egy hét alatt áttörnie valamikor. Most még elég vad gondolatnak tűnik ez, majd kiderül. Ott már adni fogom a papírok egy részét, az biztos.

Hetes:

Napos:

2018. szeptember 7., péntek

EON

Volt egy álmom, hogy eléri a 10 eurót, mert ott egy adagot eladtam volna. Nem érte el, tartom.

A hetes chart alapján ez még korrigál, 8 alá be fog nézni. Aztán majd onnan lesz egy emelkedés, remélhetőleg egy igazi harmadik hullám, meredek és erős. Nem is tudom, mi kellene hozzá, shortolják  a nagyok, esik a DAX, nehéz belelátni az emelkedést, meglátjuk. De sok idő kell neki.

Hetes:


Napos:

2018. május 18., péntek

EON CFD teszt

Még áprilisban szólt a Thinkmarkets, hogy lehet részvény CFD-kkel is kereskedni az MT4-ben, most a teszt számlámon kipróbáltam.

Eon short:

  • Árfolyam: 9,3
  • Darab: 100
  • SL: 9,7
  • TP: 8,7
A spread-ra floating-ot ír az Eon esetében, gyakorlatilag 0,1 EUR. Beraktam egy képet az MT4-ről, amikor még a megbízás nem kötött be, és egyet utána, a kötés után. Itt már látszik, hogy 9,3 árfolyamnál (grafikon) én 9,39-en zárhatok, ez 0,09 spread-et jelent. Egyébként 0,1 is volt sokszor.

Marginra 20%-ot írt. 220 USD-t mutat, ami 185 EUR, és ez tényleg 20% (185/(100*9,3)).

Hagyom, hogy a TP vagy az SL zárjon, aztán a swap-ot is látni fogom. Most a swap-ra ezt írja:
  • Long: 0,080176
  • Short: 0,096399
9,6 EUR lesz a 100 CFD-re? Soknak tűnik, a mozgása meg daytrade-re kevés.
Update: kedden -0,11 volt a swap, ez egy hétvége és a hétfő. Nem tudom, hogy jön ki, de ez már baráti nagyon.

MT4, kötés előtt:

MT4, kötés után:

Update, zárás után:

Nem is volt rossz ötlet ez a short, majdnem elment a céláramig. Ha nem teszt lett volna, akkor valószínűleg a TP közelében zártam volna. Így viszont a stop zárt. Másfél hónapig volt nyitva a pozíció, a swap 72,71 EUR volt, nagyon sok.

Tanulság: gyors mozgásra esetleg érdemes megjátszani, de hosszan tartani öngyilkosság.

2018. május 10., csütörtök

EON

Ma van az első osztalék nélküli nap, ehhez képest majdnem visszatöltötte az osztalék rést, csak 0,1 EUR-t esett (az osztalék 0,3 volt). Ez jó jel.

Naposon és H4-en máshogyan számozom, ez a két verzió a legvalószínűbb:

  • Napos: még korrekció fut, a 2/[b] érhetett véget az osztalékvágással. Időben ez tűnik valószínűbbnek, mert 2016 novemberétől egy évig emelkedett, ahhoz nyugodtan tartozhat egy egyéves második hullám. Viszont 61,8%-ot már visszakorrigált, ez azért elég lehet.
  • H4: a w2 februárban véget ért, onnan egy leading diagonal indult, és annak lett vége tegnap (vagy még nem, egyelőre nem tudni). Igazán szép LD, 5-3-5-3-5 a szerkezet (ellentétben az ED-vel), átfedések 1 és 4 között.
A két verzió között a visszakorrigálás mértéke a különbség. Ha még a w2 fut, akkor bőven 8 alá eshet, akár 6 euróig is. De ha már a 3/[i] fut(ott), akkor 7,877 alá nem mehet. 

Az osztalék már az enyém, ez jó. Ugrálni is lehetne egy csomaggal, de ahhoz még keveset ment, alig 10% lenne rajta. Volt egy olyan tervem, hogy 10 körül eladok egy adagot, a napos csatornatetőnél, de nem hiszem, hogy most elmegy addig. Ha viszont igen, akkor meg nem biztos, hogy ki kell szállni, mert simán lehet, hogy rohan tovább. Pár napig még nem adok semmit, nézegetem kis TF-en is.

Divergencia nincs egyelőre, szóval még mehetne egy kicsit.

D1:

H4:

2018. március 21., szerda

EON

Ritkán nézek rá, pedig elég nagy csomagom van belőle, de az osztalékfizetésig tartani akarom. Május 14-e a divident payment (azt nem találtam meg, hogy mi a tulajdonosi megfeleltetés napja, előtte pár nap lehet). 0,3 EUR lesz az osztalék 2017-re és 0,43 2018-ra. 9 EUR körül van az átlagom, 3,3% a 2017-es osztalék, 4,7% a 2018-as. A májusi kifizetést megvárom, a jövő évit csak akkor, ha nem megy addig 12 EUR fölé.

Hetes chart alapján még nem biztos, hogy a 3 hullám fut, pedig a jövő évi osztalék bejelentése, meg az RWE-s üzlet után nagy réseket hagyott maga után. De az egyik már betöltötte. Ha még a w2 fut, akkor a 2/[c]-ben járhat, és mivel így a w2 leginkább egy impulzus, ezért 7,8 alá is mehet. De iszonyatos esésre azért nem számítok.

Naposon se érdemes részletezni a számozást, itt legfeljebb az RSI sávozás érdekes, volt egy bearish/bullish váltás.

Eladni 12 EUR felett akarom, nem számít, mikor éri el. A hetesre rajzolt csatorna sávtetőjénél biztos, hogy adok majd belőle, aztán ha áttöri a csatornát, akkor fibo extension-t számolok, és egy szimpatikus szinten zárom a pozit. Tavaly volt olyan Eonos csomagom, amivel 25%-ot kerestem, idén lesz 30-is, remélem. Csak türelem kell hozzá, és bízni a nagy timeframe-ben. Ha a hetes chart alapján eljött el a kiszálló, csak akkor érdemes nézegetni az intraday grafikonokat.

W1:

D1:

2017. december 13., szerda

EON

Hamarosan megint lesz egy beszálló, aktívan kell figyelni.

D1-en a minute trendszinttel számozott ([i] és társai) hullámokra rajzolt ideiglenes csatorna (a meredekebb) tökéletesen viselkedik. A [iii]-tól indult korrekció a csatorna aljáról pattant, ez tipikusan az (a) hullám, onnan megcsinálta a (b)-t, majd törte a csatornát, és most fut a (c). H4-en ezt számoztam.

A finomságok:

  • Az (a) hullámot a (b) alig korrigálta vissza. Az (a) egy zigzag volt, ha utána is egy hármas van, akkor vagy összetett a korrekció, és hármasok állnak egymás után, vagy egy flat, esetleg hsz fut. 
  • Ha flat, akkor ez a 38%-ot sem elérő korrekció semmi, és még nincs vége a (b)-nek, megy ez feljebb akár 78%-ig is, 10,6 EUR-ig, és majd onnan indul lefelé egy impulzus.
  • Ha WXY fut, akkor nem megy nagyon alacsonyra a [iv] vége, 9,5 - 9 között megáll.
  • A (b) maga is lehet egy triangle, akkor inkább időben korrigál és nem értékben, így nem baj, ha nem csinálja meg a 78%-ot.

H4-en számozgattam, majd kiderül, mi lesz. 9,5 alatt mindenesetre készülök egy nagyobb vételre, mert 15% lehet benne.

D1:

H4:

2017. október 4., szerda

EON

Csinált egy új csúcsot a szeptember 14-i rajzomhoz képest, emiatt kicsit eltoltam a iii hullámot. A [iii]/(v)/iv futhat most, utána pedig:

  • Jön a iv hullám 9 EUR körül, 
  • Onnan még 9,7 - 10 körüli értékkel a [iii], 
  • Aztán egy korrekció le 8 EUR-ig, 
  • És onnan lesz meg a 10.

Ha tényleg leesik 8-ig, akkor veszek, a többi opció nem érdekel.

D1:

H4:

2017. szeptember 14., csütörtök

EON

Úgy tűnik, megcsinálta 2016.11.21-én indult impulzus harmadik hullámát, és most a [iv] fut. Ennek valahol 8 - 8,3 között kellene végződnie a csatornák és fibo szerint, és november közepére saccolom:

  • Az [i] és [ii] és két-két hónapig futottak.
  • A w[ii] egy flat volt, a változatosság miatt a [iv] vagy zigzag lesz (gyors), vagy triangle (lassú). 
  • Most mintha egy impulzus menne lefelé, egyelőre a zigzagra szavazok.
Utána jön egy ötödik, és ezen az idősíkon ezt már érdemes kereskedni, 10 körül lehet a vége. Onnan aztán egy nagyobb ereszkedés, majd megint fel.

Ha lejön 8,5 alá, akkor veszek valamennyit.

D1:

H4:

2017. augusztus 10., csütörtök

EON

Tegnap délelőtt azt hittem, hogy elkaptam a fordulót, de aztán az amerikai nyitás után csinált egy óriási emelkedést, és áttörte a Kennedy csatornát. Ma pedig még felszúrt egyet, aztán meg esni kezdett. Mi következik ebből?

Jó ideje nézegetek néhány részvényt, amik éveken keresztül estek, hogy hol érdemes beszállni. Azt vettem észre, hogy azok a papírok, amik sokat estek, de aztán fordultak - mint az Eon is - hajlamosak a running vagy expanded flat korrekciókra az elején. Sokáig víz alá voltak nyomva, és amikor végre megindultak, és eljött az első korrekció, a korrekció B hulláma rendre meghaladja az A kiindulását. Nagy az erő bennük. Van, hogy nagyon nagy, és akkor a ritka running flat is előfordul, hogy a C a magas B után nem megy vissza a B kiindulópontja alá. Mint pl. a Raffinál. Ez lehet most az Eonnál is. Még mindig a korrekció fut, de a B hullám új csúcsot csinált. A kérdés csak az, hogy lesz-e lokális alj, vagy bőven 8 euró felett indul majd meg megint.

A lényeg, hogy figyelem továbbra is, de nem feltétlenül 8 alatt kezdem venni, hanem akár felette is. Aztán hogy hol adom el, azt majd még kitalálom.

H4:

2017. augusztus 9., szerda

EON

Eladtam az utolsó csomagomat is 8,83-on, ezen majdnem 23%-ot kaszáltam. Eddig nagyon jó volt, és lesz még egy kör benne, de most itt volt a vége.

Ma reggel publikálta Eon a gyorsjelentést, tegnap valószínűleg ezért ment egy jót az árfolyam. Reggel belenéztem a jelentésbe, aztán el is döntöttem, hogy eladom, mert nem volt benne semmi olyasmi, amitől most kilőtt volna. Márpedig egy csatorna tetejét érte el tegnap, és ha nincs áttörés, akkor visszapattanás van.

A b hullámot már elkészültnek gondoltam 8,6 körül, de az korai volt. Most naposon és H4-en is nagyon jól látható egy zigzag. A (iv)/a egy impulzus volt, a (iv)/b egy zigzag, a (iv)/c is impulzus lesz, kevésbé meredek, mint az a, de impulzus. Az egész w(iv) pedig egy zigzag.

RSI naposon visszafordult a 66-ról, nem ment bele a fenntartható bull sávba. Most le kellene mennie 50 alá, akár 34-ig, és majd onnan jön egy újabb hullám felfelé, amit kereskedni akarok.

8 alatt veszek, 9,5 felett eladok, sokat.

D1:

H4:

2017. július 28., péntek

EON

Változatlanul 8 alá várom, ott majd újra veszek egy komolyabb adagot. Naposon kellene egy új RSI alj, az ideális az lenne, ha 34 alá vinné a mostani hullám. H4-en pedig biztosan kell egy 34 alatti RSI. A bull-bear sávváltás H4-en eddig mintaszerű.

7,9 körül már venni akarok, 9,5 felett pedig eladni.

D1:

H4:

2017. július 12., szerda

EON

Tegnap és ma eladtam a visszavett csomagokat, de a tavalyi 7,15-ösből az utolsó adagot még tartom. 8,5-ön és 8,57-en mentek el, 3,5% felett kerestem összességében kicsit kevesebb, mint két hét alatt. Ezeket csak pár napra vettem, mert:

  • D1 RSI-je alapján jött le egy impulzus, aminek az alján vettem, az 50%-os korrekciójánál meg eladtam.
  • Ami most fut, az szerintem egy zigzag, és a B hullámát kereskedtem le. De kellene még egy C hullám, talán a héten, talán a jövő héten, ami leviszi 7,74-ig, H4-re ezt berajzoltam. Gyorsabb, mint hittem.
Ha lemegy 8 alá, veszek még. Ha nem megy le, mert nem impulzus volt a nyolcig lejövő hullám, hanem egy komplett korrekció, akkor csak 9,5-nél eladom a maradékot, és örülök, mert ez az Eon végre bejött rendesen.

D1:

H4:

2017. július 6., csütörtök

EON

Vettem Eont megint, kétszer is. Múlt hét pénteken 8,39-ért annyit, amennyit 9 eurón adtam el. Akkor jó ötletnek tűnt, a múltkori színes H4-es ábrámat követtem. De az élet azt meghaladta, az itteni D1-es számozásom most inkább hihetőbb. Ma éppen ezért 8 euróért vettem egy újabb adagot.

Szerintem egész nyáron elszarakodik ezzel a korrekcióval. Ha most volt egy A (impulzus), akkor lesz egy zavaros és lassú B, mondjuk 8,5-ig, utána pedig egy újabb impulzus lefelé, de 7,5-öt nem elérve.

8,5 körül ezeket a frisseket eladom, és még az is lehet, hogy a maradékot is, amit még 7,15-ről tartogatok. Aztán 8 alatt újra veszek, mert a 9,5 - 10-es szint változatlanul benne van.

Ha pedig összeomlik minden és az Eon is bezuhan, akkor tartom akár évekig is. Osztalékot fizet, mi kell még.

D1:

2017. június 20., kedd

EON

Tegnap is bekötött egy eladásom 9 eurón, ott már 25% felett volt a profit. Jó így sávosan eladni, mert ugyan nem hozom ki a maximumot egy vásárlásból, de pozícióban ülni mindig kockázatos dolog, és sokszor megjártam már, hogy kapzsi vagyok. Jó sokat kerestem így is rajta. És még mindig van részvényem.

Megpróbálom megsaccolni, meddig mehet. Nagyon erős, olyan sokat esett, hogy most jön föl, mint a víz alá nyomott labda. D1-en a számozásom, ami érdekes benne, hogy egyre meredekebb az emelkedés, ami azért jó, mert az impulzusra jellemző az ilyen mozgás, nem a zigzagra. Ennek a harmadiknak a tetejét kellene eltalálnom a maradék csomaggal, aztán kivárni a négyest, és a végére megint beszállni egy kisebb adaggal. Ekkora TF-en az ötödik hullám egy része is kereskedhető.

A H4-en szép színes vonalakkal berajzoltam magamnak, hogy milyen hullámok voltak és lesznek még. A trendszintek nem passzolnak a D1 számozásához, itt a lényeg a szimmetria: ha volt egy meredek hármas (a legintenzívebb emelkedés), akkor előtte és utána is van korrekció. De ha előtte még volt, akkor valószínűleg utána is lesz, egyel nagyobb trendszinten. És így tovább. A lényeg, hogy ha megvan a közepe egy hullámnak, akkor meg lehet saccolni az előzményekből azt, hogy mennyi hullám jön még utána. 9,5 körül szerintem kiszállok végleg, vagy átváltok kézi követős stopra.

D1:

H4:

2017. június 7., szerda

EON

Tegnap és ma délelőtt nagyot ment, betöltötte a Uniper rést, el is adtam pár darabot 8 és 8,337 között, olyan 15%-ot fogtam rajtuk, plusz az osztalékot. Maradt még bőven, és még az is lehet, hogy ma az USA nyitás után adok egy kicsit 8,6-on, ha felmegy addig. De itt most van egy megálló, H4-es fibo extension alapján legalábbis.

Tegnap nézegettem a neten, hogy mi az a hír, ami megindította, meg is lett.
E.ON said the ruling meant it would be refunded about 2.85 billion euros plus 450 million euros in interest, adding this would boost its net profit and lower its net debt. It confirmed its outlook for 2017.
Visszakapnak a gonosz cégek egy csomó pénzt, amit az állam a nukleáris erőművek miatt vetett ki rájuk. Ha jól emlékszem, emiatt vált ketté az Eon és a Uniper, hogy ne a teljes cég forgalma után kelljen adót fizetni. Aztán a kormány azt mondta, hogy nem érdekli a szétválás, ugyanúgy kell adózniuk. Most meg visszafizeti a pénzt kamatostul.

Ha lesz egy korrekció, és 8 alá visszamegy, akkor lehet, hogy veszek újra. Ha nem lesz, akkor 9 körül eladom a maradékot. RSI 80-nál D1-en, csak kellene egy kicsit hűlnie.

D1:

H4:

2017. május 23., kedd

EON

Nagyon jól megy, eddig kifejezetten megérte, hogy sokat vettem belőle. 05.11-e volt az első napja osztalékszelvény nélkül, kis hezitálás után ment is tovább felfelé, nemsokára meglesz a 7,597, ami a nagy esés óta a lokális csúcs volt. A 0,21 osztalékot 06.07-én fizetik, majd megnézem, mennyi adót vonnak belőle. Mintha a német osztalékadót vonnák, ami magasabb, mint a magyar, van egy ilyen emlékem tavalyról.

Most kell jönnie a legmeredekebb emelkedésnek, ha jól számozok. 1212-ben voltunk, most jön a nagy hármas közepe, egy kisebb hármas. Meglátjuk. 8 eurónál eladok egy adagot (résbetöltés), azon már 12%-om lesz plusz az osztalék. A többit tartom 9-ig vagy tovább, ott már 26% felett fogok járni.

D1:

H4:

H1:

2017. április 24., hétfő

EON

Megy komótosan fölfelé, tetszik.

  • Órás csatorna alapján 7,7 EUR az első komolyabb ellenállás, ott fog az árfolyam a kis csatorna tetejébe ütközni.
  • A napos chart szerint valahol 8 EUR körül fogja érinteni a nagy, aljról indult Kennedy csatornát, az pont a Uniper rés alja (8,122). Itt tervezek egy eladást, mert nem hinném, hogy egyből átviszi a csatornatetőt. 
D1:

H4:

H1:

2017. március 22., szerda

EON

Úgy tűnik, megvolt az első impulzus (vagy LD) teteje 7,591-nél, és most zajlik a korrekciója. Ami onnan indult lefelé, az inkább impulzus, mint hármas szerkezet, ezért szerintem előbb fog 6,7 alá menni, mint 7,591 fölé. Ha lemegy, veszek, ha nem megy, akkor ami van, azt tartom. Mindenesetre akármi is lesz, pár héten belül lesz lesz három pontom egy Kennedy-csatornához, és elég jól ki tudom számolni, meddig mehet fel első körben.

H1-en rajzoltam be, hová várom a zigzagot.

D1:

H4:

H1:


2017. március 2., csütörtök

EON

Azt hiszem, lemaradtam a visszaszállóról, de nem zavar, maradt bőven papírom. Az első impulzust 0,38-as fibóig korrigálta vissza, onnan indult meg újra egy új impulzus. Az egész nagy formáció vagy egy zigzag, vagy egy nagy impulzus lesz.

Naposon a csatornát berajzoltam, kb. 8 EUR-ra jön ki a csatornatető. Ezzel töltené a Uniper rést is, jó érték. Oda egyébként is beraktam egy kis eladást, 11% felett kaszálnék rajta.

Óráson izgalmas a kép, a 02.03-án indult impulzus (vagy a zz C hulláma, vagy a nagy impulzus harmadikja) próbálgatja az erejét. Ha 1212-nek fogom fel a mozgást, akkor a belső, kisebb impulzus megcsinálta a Kennedy csatorna törését, és átvitte a csatornatetőt, és most erőt gyűjt ahhoz, hogy a külső impulzus hármasát is megcsinálja. Még elbóklászik a jelenlegi szinteken, 7,4 alá is mehet egy kicsit, aztán rakéta 7,8-ig.

A konszenzus szerint idén csak 0,2 Euró osztalékot fizet az Eon, ez jóval kevesebb, mint a tavalyi 0,5, a Uniper leválás ekkora csökkenést nem indokolna. Emiatt gondolkozom a 8 Eurós kiszállón egy csomaggal. Egy nagy adagot azért megtartok, mert előbb-utóbb meglesz a 10 EUR. De nem baj, ha lesz friss pénzem, mert a Raffiban ősszel lesz egy nagyon jó beszálló, ha már az elsőről ott lemaradtam.

D1:

H1:

2017. február 24., péntek

EON

Úgy tűnik, hogy a 01.18-i 7,43 volt az első csúcsa az aljról való elrugaszkodásnak. Ha innen visszakorrigál a 0,50 - 0,618 fibó szintek közé, akkor 6,5 - 6,7 között van esélyem visszavenni azt, amit eladtam. A kérdés csak az, hogy ezt még az osztalékfizetés előtt eléri-e.

Naposon számoztam egy kicsit, csak hogy látni lehessen, mire számítok. Befektetésre vettem, a cél az, hogy a 9-10 Eurós szint közelében szálljak ki belőle, plusz egy vagy két évnyi osztalékot is eltegyek. Amit eladtam és most visszavennék, az inkább csak tesztelése az elemzésnek, nagy nyerőre nem számítok belőle.

RSI H1-en ma talán bearish-be vált.

D1:

H1: