2017. június 20., kedd

DAX

Jó régen írtam már a DAX-ról, megy felfelé, mit írjak. Számozni még mindig kétféleképpen lehet szerintem, és nem tudom, mikor fog eldőlni, hogy melyik az igazi. Kell egy nagy korrekció, amikor majd a hetes charton lehet folytatni a csatornák szerkesztését. Előbb a feketével rajzolt Kennedy csatornához kellenek majd az Elliotti csatornák, aztán kiderül, hogy mi lesz, bukó a mélybe, vagy csak a piros számozáshoz egy négyes.

Egyébként ha ráérek, kötök, és ha átgondoltan csinálom, akkor nyerek is. Ha csak érzésre, akkor gyakran bukó a vége, ezeket kell kerülni.

Ma mozgalmas nap volt, két stratégiám alapján is tudtam kötni:

  1. Reggel réssel felfelé nyitott. 25 pontos rés volt, ami 0,19%-a a nyitónak. A 0,1 - 0,2% közötti réseket 80% feletti aránnyal tölti be aznap, tehát nyitottam egy shortot, aztán még egyet. Mindegyiket nyerőben zártam, sajnos a résnél, és nem lejjebb. Pedig onnan utána óriásit esett, aminek a vége az lett, hogy köthettem az M15 strati szerint is.
  2. Az esés annyira erős volt, hogy zárás után M15-ön az RSI 20,53 volt, erre már használni szoktam a 20-as szabályt. Több mint egy óra kellett neki, hogy M5-ön vételi jelzés jöjjön (RSI 34 fölött), de amikor odaért, a következő gyertyánál vettem egy adagot. Aztán el is adtam egy órán belül, amikor egy szimpatikus fibó értékig felment.
Chartok lent, RSI alapján a mozgások nagyon jól követhetők, csak el kell találni hozzá a megfelelő TF-et. Ebbe akarok energiát fektetni, hogy a célárat nem csak fibó szintek, hanem RSI sávok alapján lőjem be.

W1:

D1:

H1:

M15:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése