2016. augusztus 30., kedd

DAX

A nyaralás után belecsaptam a trédelésbe, visszanézve kellett volna egy kis akklimatizálódás. Volt két csúnya shortom, ahol a stop loss kivágott, meg egy csomó kicsi, de sikeres longom. Idén 190 trade-em volt DAX CFD-ben, 162 nyerő, ez 85,26%-os arány. A CFD-s számlámon 60% feletti plusz van, ez nem rossz, ráadásul nyaralni direkt ebből mentem, azt ugye már nem tudom elbukni, és egyébként is, érezni akarom, hogy van haszna a tőzsdének.

Mostanában a pozim felét zárom, ha van rajta annyi nyerő, amit már sajnálnék elbukni. Így a maradékkal bátrabban tudok tovább menni. Ritkán jön be egyelőre, mer a stopot túl szűkre húzom, de ez a helyes irány. Tele van a kötéslistám olyan megjegyzésekkel, hogy 1, 5 vagy 10 perccel a pozíció zárása után ment még egy csomót a DAX. Meg kell tanulnom jobban zárni, ez a felezés segít benne.

Két H1-et rakok fel, így talán jobban áttekinthető a számozásom. A nagyobb kép a Brexit óta futó (C) hullámot mutatja. Ez vagy egy impulzus, vagy egy ending diagonal, én ED-nek számozom. Ez a IV/[B]/(C), ennek vagyunk a negyedik hullámában, ahol talán ma ért véget a IV/[B]/(C)/4/[b], és indul a [c] lefelé 10400 - 9600 közé. Jó széles céltartomány.

A részletesebb H1 ennek a négyesnek a számozását mutatja. Elég trükkös, a 4/[b]/(b) egy triangle. Máshogy nem tudom kihozni, öt hármas szerkezet van egymás után. Holnapra kiderül, helyes-e, mert esnie kellene, 10400-ig legalább. 10372-nél egy rés, azt jó lenne, ha betöltené.

H1/1:

H1/2:

2016. augusztus 25., csütörtök

Richter

Nem olyan gyorsan, mint ahogyan vártam, de csak megindult lefelé. A maradék TS06-omat tartom, sokat akarok fogni rajta.

H1-en egy impulzus jön lefelé. Egyelőre egy csatornában mozog, nem tört ki belőle, ezért simán lehet, hogy ez még csak a C/[i]. Majd elválik, merre tör ki, és akkor jobban tudok számozni. RSI H1-en benézhetne 34 alá, utána pedig D1-en is.

D1:

H1:

OTP

Ma reggel nyitottam shortot OTP-re, TS10-et vettem 1133 átlagáron. 8000 felett a KO, jelenleg biztonságosnak tűnik.

Mivel nem ment el 7400-ig, nem running flat lehet a w[iv], hanem inkább triangle. Ez is végződhet úgy, hogy a vége az a 6160 felett lesz, azaz a [iv] nem zár a w[i] területén. Ha mégis megy tovább felfelé, akkor sem leszek bajban, bővíteni fogom a short certiket.

H1-en az abc szerkezet késznek tűnik. Nagyon sok a divergencia, ez is fordulós jelzés.

Most azt gondolom, nem megy el 7400-ig, hanem előbb még csinál pár hármast 7300 és 6300 között, és csak utána indul meg. 7000 alatt tervezek először zárni.

D1:

H1:

2016. augusztus 23., kedd

DAX

Vége a szabinak, kezdek újra trade-elni. Ma egy gyengécske longgal nyitottam: M15-ön volt egy bullish slingshot (naranccsal jelöltem), amikor azt megláttam, nyitottam egy pozit. Nagyon szorosan húztam a stopot utána, ki is ütött, nem tudtam elmenni a végéig. Mindenesetre nyerő volt, ha nem is nagy.

H4-re berajzoltam, mire számítok. Többször azt hittem már, hogy a (C) hullámot befejezte, most azt gondolom, hogy csak a (C)/3 készült el, és lesz még a korrekció után egy újabb csúcs, akár 11000 is. Csak óvatosan kötök addig, amíg nem tisztázódik a helyzet. A w(C) sajnos nem túl jól számozható, a 08.03-i alj, a 10092 túl alacsony, egy impulzusra nem tudom szabálysértés nélkül elhelyezni. Vagy egy ending diagonal a (C), és akkor valószínűleg lesz átfedés az 1 és a 4 között, vagy nyúlik, és 1212 van, de akkor nagyon nagy lesz. Nem a nyúlást favorizálom, az biztos.

Van egy rés 9700 alatt, azt pont betölthetné a w4. Jó kis célár innen.

H4:

M15:



2016. augusztus 21., vasárnap

MOL

A MOL-t egy ideje nem nézem, nagyon lassan mozog, de most lehet, hogy certivel megpróbálom, mert a kiütéstől nem nagyon kell tartani, a TS10-nél 20k felett van a KO, az nem lesz meg egyhamar.

Naposon szerintem egy impulzus megy felfelé, annak csinálja a végét, itt lehetne most shortolni, aztán long. Itt vagyunk: (3)/5/[iii]/(iv)/c.

Ez a c egy impulzus lefelé, a 16740-et nem érheti el. 16900 a célár. Utána 18k, aztán megint egy korrekció 16k alá (15500 lenne az ideális), és ezek után új lokális csúcs, 18-19k között. Hogy mennyi idő kell ehhez, azt nem tudom. Kedden vagy szerdán ránézek, ha lefele áll, de még nem ment le, akkor veszek TS10-et. Ha lemaradnék erről, akkor kivárom a longot, és TL19-et veszek.

D1:

H1:

2016. augusztus 20., szombat

OTP

Nincs pozim, de figyelem, mert egy gyors longot talán még megjátszok, ha úgy alakul, ahogy most látom:

  • H1-en a c hullám megy felfelé, ami egy impulzus, és annak vagyunk a negyedikjében. A c az a subminuette trend szint, így a mostani hullám a c/[4]/(C). Ezt még szoknom kell.
  • Ez a kis (C) hullám ráadásul egy impulzus, és annak vagy a negyedik, vagy már az ötödikjében vagyunk.
  • 7154-et nem érheti el az árfolyam, előbb le kell mennie 7000 alá. Onnan lesz majd egy emelkedés 7400 körüli értékig. Ha 7000 alá megy, akkor talán érdemes longolni, majd RSI-t nézem, és ha sok TF-en azt mutatja, amit látni szeretnék, akkor lépek. Ha nem, akkor majd a short belépőt keresem ősszel.
D1:

H1:

2016. augusztus 16., kedd

OTP

Az utolsó TL20-at is eladtam ma délelőtt, összességében 9,76%-ot kerestem velük. Pénteken 1466-on adtam az elsőt, ma 1600-on az utolsót. Lehet, hogy még megy fel, de nyaralok, és nem akarom figyelni.

Egyszer majd a trendszinteket összehozom rendesen, mert a múltkori havi és a mostani napos az nem ugyanolyan. Addig is: 2011.09.23-án kezdődött a [C] hullám, 2755 volt az alja. Azóta megy felfelé kisebb-nagyobb megszakításokkal, most a [C]/(3)/3-ban járunk. Az már nem biztos, hogy ezen belül hol, a napos charton a [C]/(3)/3/[iv]/(b)-nek jelöltem, ahol a [iv] egy running flat, aminek a (b) hulláma egy zigzag, és most fut a zz c-je. Ez új csúcsot csinál elvileg, a 7395 megdöntése így simán benne van. Utána egy impulzus lefelé, de a 06.27-i alj (6160) felett kell, hogy zárjon (6180 felett), mert különben nem impulzus az impulzus. De ez nagyon bizonytalan elképzelés, lehet rengeteg egyéb is, szóval ezt nem játszom meg, minek. Örülök, hogy a májusi vételemet pluszban zártam.

A short mindenesetre még messze van.

D1:

2016. augusztus 11., csütörtök

Richter

Tegnap és ma elkezdtem zárni, a TS06 felét eladtam 900 és 940-en, 12%-ot kaszáltam rajtuk. A drágábban vetteket még tartom. Annak az első felét 1050-nél akarom eladni (5600 alatt éppen), a másodikat pedig sokáig tartom, mert még esni fog szerintem, az 5400-at is megnézi, de akár 5000 alá is mehet. 1200-at lőttem be eladásra egyelőre.

RSI megy szépen, nincs semmi divergencia egyelőre.

D1:

H1:

2016. augusztus 9., kedd

OTP

OTP-nek most egy kicsit messzebbről futok neki. Valamikor csináltam már ilyet, de most átgondoltam és újra számoztam a chartot. A hónaposon látszik az elv: egy [B] hullám fut, és annak vagyunk a harmadik hullámában, a [B]/(C)-ben. Nem részletezem, nem ezt kell kereskedni, bár a 10000 benne van, csak nem tudni, melyik évben. Utána meg egy összeomlás, mint az előző válság volt, csak durvább. De addig van pár évünk még.

Ami a lényeg:

  • A 06.27-i 6160-as alj egy négyes, de nem lehet a vége, mert belelógna a hozzá tartozó egyes területébe. Azt nem tudom pontosan, melyik lehet az az egyes, több lehetséges verzió is van, de máshogy nehezen jön ki a lépés. Ez egy running vagy expanded flat lesz. Ha ez igaz, akkor a B hulláma új csúcsot csinál a 7395-höz képest.
  • Most vagyunk a iv/[C]-ben (elfogytak a kisbetűk, a micro jelölése ugyanaz, mint a primary-é). Ennek a hullámnak kellene egy brutál erős impulzusnak lennie, és már akár holnap átvinni a 7000-et.
  • Ha fordult, akkor pedig short, 6200 felett lesz majd a vége. 

Kíváncsi leszek, mennyivel megy 7000 fölé, nem akarok telhetetlen lenni, a 7400-at biztosan nem fogom poziban látni.

M1:

D1:

H1:


2016. augusztus 8., hétfő

Richter

Van két adag TS06-om, 978 és 817-en vásároltam őket. A 978-as nagyon elsietett volt, de valószínűleg azon is tudok 10%-ot fogni.

Eddig Stef elemzése nagyon bejött, hogy a 06.24-én indult hullám egy B, és nem egy újabb impulzus felfelé. Már így számozom a chartot én is. És a w(4) csak running flat lehet (a C nem megy az A alá), mert ha expanded lenne, akkor a négyes az egyes hullám területén zárna, az meg nem lehetséges.

Ugyan a B/[c] nem túl meggyőző, mint impulzus, de akár az is lehet. Azt nem tudom, hogy egy ilyen alakzat, aminek a B-je új csúcsot csinál, lehet-e háromszög, de gyanítom, hogy nem.

A célár valahol 5500 és 5300 között van, ez 1100 körüli certiárat ad minimum. 1050-nél már eladok egy adagot.

D1:

H1:

2016. augusztus 6., szombat

DAX

Nyaralás előtt még nyitottam két longot, ha mégis megy felfelé, akkor a régi shortom fedezve legyen. A nagyobbikra óvatosan 10400, a kicsire 10450-et állítottam be TP-re. Most nézem, hogy hétfőn nyitás után már teljesültek is, 10444-en a nagy, és a beállított TP-n a kicsi. A naggyal szerencsém volt, hogy ekkora réssel nyitott, és nem napközben araszolt fel. Utána jött a shortos paradicsom, persze nélkülem.

Csak H4-et rakok fel, azt beszámoztam:

  • A (C) egy ending diagonal, ez szerintem már biztos.
  • A (C)/3-nak vége, most a (C)/4/[c] kezdődik, bár még lehet, hogy a [b]-t nem fejezte be, és megy egy kicsit felfelé.
  • H4-en nézve a 4/[a] leginkább egy zigzag, tehát a w4 egy flat vagy triangle lesz. Ha triangle, akkor nem esik nagyot, de azt lassan csinálja, ha flat, akkor most be kéne zuhannia.
  • Mivel a (C) szerintem egy ED, és ott általában átfedés van a hullámok között, a legvalószínűbb az, hogy a w4 egy flat, most pedig a [c] hulláma jön, egy erőteljes impulzus akár 9700-ig is.
  • RSI H4-en éppen fordulhatna le, és akkor nem lenne bullish. H1-en a fenntartható bull sávban van, onnan is le kellene jönni. 
Hétfő shortos napnak néz ki, leginkább délutántól. Reggel nem nyitok, az biztos, kivárom, hogy mi lesz. Vagy befejezi a [b]-t 10375 felett, vagy 10324 alá megy. Utána short, ha M15-ön RSI is úgy mutatja.

H4: