2015. október 31., szombat

Raiffeisen

Nehéz ügy. A 14,69-es csúcs az nagyon kevés ahhoz, hogy a közel két éves bear trendet korrigálja, akár csak A hullámként is. Ergo ez csak az első hulláma volt az (A)-nak:

  • Ha a korrekció egy flat lesz, akkor az (A) egy hármas szerkezetű hullám, és ennek volt meg az első hulláma 09.29 és 10.23 között. Ez egy impulzus volt, tehát az (A) egy zigzag. Ennek fut most a B hulláma, utána jön a C, ami ha ugyanakkora lesz, mint az A volt, akkor közel 4 eurót emel majd az árfolyamon. Nincs még alj, nem tudom, hol lesz a tető.
  • Ha a korrekció egy zigzag lesz, akkor ez a 09-29 - 10.23 hullám csak a w1 volt, és sokkal nagyobb emelkedés lesz, mint eddig volt. Simán benne van egy résbetöltés 19,605-nél, szinte függetlenül attól, hogy honnan fog elindulni a harmadik hullám. Viszont még kellene itt is egy kisebb korrekció, mielőtt tényleg megindul felfelé. 13,61 kevésnek tűnik korrekciónak.
Napos:

Órás:

30 perces:

EON

Egyelőre nem tudom számozni, ki kell várni, hogy mi alakul mostanában. Kellene egy lefele kör még 8,845 alá, 8,6 körül lenne az ideális (ha (c) = (a), és 10-nél volt a (b) csúcsa, akkor jön ki ez az érték). De nem akarja megcsinálni, csak sávozgat itt a szerencsétlen. Biztosan a Q3-as jelentésre vár mindenki, 11.11-én jön ki. Ha addig itt sávozgat egyre szűkülve, akkor még mindig a (b) of [b] fut, és a negyedéves jelentés hatására lesz egy jelentősebb letörés. Kis teszt arra, hogy a híreknek vagy a hangulatnak van hatása van az árfolyamra.

Órás:



Erste

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a w(5) fut most, ami egy ending diagonal. Valahol 28,5 és 29 között lesz a vége, ha a sávjában megmarad. Egy hónapja indult, van még kb. két hete. Utána el lehet felejteni sok időre, legalábbis longos szemmel.

Napos:


Órás:

30 perces:

2015. október 23., péntek

ThyssenKrupp

TK annyira együtt futott eddig Eonnal és RWE-vel, hogy nem néztem rá, pedig könnyen lehet, hogy beelőzte őket, és már azt a C hullámot csinálja, amit érdemes megjátszani.

17,28 volt a (B) alja 10.16-án. Azóta óráson csinált egy magasabb tetőt és aljat (w1 és w2), és ma megjelent egy csúzli is. 6 gyertya széles, RSI 70 felett, és már egy harmadik hullám fut, szóval ideális a helye.

Stop: 17,27. A (B) alja volt 17,28, alatta egy kicsivel jó lesz.
Ha itt a stop, és 18,7 a vásárlás (csak kapok ennyiért), akkor a minimum célár 20,246. Naposon csatornával és az (A) hosszával kimértem, hogy 20,6-ig elég jó eséllyel elmegy. Érdemes belevenni.

Napos:

Órás:

Erste

Ha már Erste, akkor először a Netbróker. Azt veszem észre, ha egy megbízást zárási időn kívül indítok vagy módosítok, akkor az valahogyan beragad a rendszerükbe, és nem tudok vele utána mit csinálni. A papírt vagy a pénzt pedig fogja.

Tegnap este beraktam egy eladást a maradék DTAG pakkomra 16,75-re. Reggel néztem, hogy réssel fel nyitott, gondoltam megemelem 16,9-re. Emeltem, aztán egy idő múlva a rendszer visszaírt, hogy a Xetra azt üzeni, nincs benne a rendszerben az én ajánlatom, amit módosíthatnék. Közben az ár meghaladta a 16,75-öt, eladásról persze nem kaptam értesítést. A megbízás ott van a Netbrókerben, az ár felette, de nem lett eladva, illetve nem is tudok eladást berakni, mert kétszer nem lehet ugyanarra.

Olyan ez, mintha egy ember gépelné be az Ersténél az én megbízásaimat a frankfurti szoftveren és ha nincs benn senki, akkor megbicsaklik a szisztéma. Persze a telefont nem vették fel, munkaszüneti nap van. Ezt csak azért írom ide, hogy emlékezzek mindenre, amikor hétfőn majd veszekszem velük.

Kíváncsi leszek, mi lesz a végeredmény. Ha 16,75-ön elment, akkor nem bánom, 11% felett lesz így is. Viszont valami bizonyítékot fel kell mutatniuk a fiúknak ehhez, mert ha az nincs, akkor ez lopás. (Ők adják el magasabbért, nekem meg az eredeti megbízás szerinti összeget adják. Mint a régi szép időkben, amikor telefonon keresztül lehetett kereskedni, és ment a sakkozás.) Ha nem ment el, az még jobb, mert ma 16,97-en zárt, és hétfőn talán 17-ért is el tudom adni. Majd valahogy megoldom, mert nyaralni fogok. De egy veszekedésre csak szakítok időt.

És akkor a másik Erste.

Ma a nap végére letört. Pont annyira, hogy a 10.14-én indult impulzus már nem biztos, hogy impulzus, mert az [i] hullám csúcsa alá esett az árfolyam. Ettől persze még megeshet, hogy jó az impulzus verzió, mert lehet, hogy ez csak egy nyúlás, és fut tovább a [iii], de elgondolkoztató a mérete miatt.

Most a legvalószínűbbnek az tartom, hogy 09.29 óta a w(5) fut, ami egy ending diagonal. A w1 és a w2 tökéletes hármasok, és ha a w3 ma véget ért, akkor az is egy jó hármas szerkezet. Mehetett volna 27,5-ig is, hogy a trendcsatorna szélét elkapja, de így se rossz.

Hétfőn 25,4-re majd berakok egy stopot. Most nem tudtam, mert volt egy eladásom, amit visszavontam, de ez a szar természetesen nem vett róla tudomást, és nem tudok eladást berakni. Most lebeg valahol a részvényem. Hiába, az emberi munkaerő nélkülözhetetlen. Kell valaki, aki megnyomja a gombokat a Netrbókernél.

Óráson RSI-t figyelni kell, eddig ez volt a releváns timeframe. Ha nem megy 38 alá, hanem visszafordul, akkor a bull trend folytatódik, mert a bull sávok között mozog.

Órás:

2015. október 22., csütörtök

Erste

Ezt még tartom, nem adtam el, most éppen +2,56%-on állok. Nagy reményeket fűzök hozzá, de kétségeim is vannak. Azért írok róla, hogy átgondoljam az opciókat.

Naposon látszik, miért is vettem bele. Egy fantasztikus impulzus fut 2014.10.16 óta. Most jut eszembe, hogy ekkor indult meg a legtöbb német papír, amik azóta már javában korrigálnak, ez meg még mindig megy felfelé. Tényleg lassú a bécsi tőzsde. A VW 03.17-re érte el a w5 csúcsát, ez meg még most is keresi.

Ezen a charton az is látszik, mi a másik opció. Simán lehet, hogy a w(4) még nem ért véget, az csak a [W] volt, és a korrekció nyúlik. A w(3) 50%-át korrigálta vissza, ami nem rossz érték egy negyediktől, de akkor is, benne van a lehetőség, hogy időben még korrigálni akar, ha értékben nem is. Ez viszont azt jelenti, hogy 09.29-én nem a w(5) indult meg, hanem csak az [X]. És most nem egy impulzus harmadik hulláma fut, hanem az X befejező C-je.

Óráson ez nagyon látványosan megjelenik, a w1 az egy hármas, nem pedig impulzus. Oda is írtam, nehogy elfelejtsem. A kérdés az, hogy ez mit jelent. A w(5) egy ending diagonal lesz, ami öt hármasból áll, vagy most még csak az X fut, ami összesen három hullámból állhat. Ebből két hármas már megvolt, most egy záró impulzusnak kellene jönnie.

Ha a most futó hullám impulzus, akkor X fut. Ha a most futó hullám is hármasnak számozható, akkor egy ending diagonál fut, és még van benne valamicske erő. Bár ED-ben is lehet ötös szerkezet, mondják egyesek.

Óráson egyébként nagyon szép a hármas. Pontosabban a [iii] of 3. Szűk trendcsatornában mozog, erős impulzusnak tűnik. RSI is bullish. 28-ig szinte biztosan elmegy. Ott egyébként 6,08%-on leszek, RR = 0,64.  Viszonylag távoli stoppal léptem be, emiatt nagy volt a kockázat. De most már ideje feljebb húzni, pl. 25,4-re, a w2 alja alá. Vagy 26,8-ra, a w[i] csúcsa alá. Itt már profitálnék a trade-ből, ha kiütne.

És akkor most a kedvencem, a szimmetriapont. 27-es árfolyamnál volt a legnagyobb forgalom és az RSI maximum is ebben a hullámban volt. A w[iii] 26,09-től indult, ezt feltükrözve a 27-es középpontra 27,91 jön ki célárnak. Ez a w[iii] vége, ezt fogom eladási árnak megadni. 27,85-öt mondjuk. Ez +5,51%-ot jelent, és nagy-nagy biztonságot. Nincs w4, ami ki tudja, mennyit korrigál árban és időben, és nincs w5, amit nem érdemes megjátszani, mert utána nagy retracement lesz, illetve neház elkapni a végét.

Napos:

Órás:

30 perces:

Raiffeisen

Ma délután eladtam 14,325-ön. +2,27% egy hét alatt, ami nem rossz, viszont RR < 0,51, nagyon alacsony. De kizárt, hogy gyorsan elérje a 14,705-ös első céláramat, inkább kiléptem pluszban.

Ezt DTAG-hoz képest bátrabban csináltam, megvártam Draghi 14:30-as bejelentését. Tavasszal egy nap alatt kerestem Raffin 16%-ot egy ilyen bejelentés miatt, utána meg még 32%-ot pár hét múlva, talán érthető, hogy türelmes voltam. Hát nem érte meg, a 14,35-ös napi csúcsot már előtte megcsinálta. De azért jól szálltam ki, amit lehetett, kihoztam a helyzetből.

És most a lényeg: a napos chartot széthúztam, hogy az egész hatalmas impulzus beleférjen. Itt jól látszik, hogy most ezt a nagy lejövetelt (31,895-ről) kellene korrigálnia egy ABC-nek. Ami eddig megvolt belőle, az nagyon halovány, szinte kizárt, hogy ilyen kicsi lenne az (A). Inkább csak az 1 of (A)-nak lett most vége. Mert valaminek vége lett, egy ending diagonál futott, az szinte biztos. M30-on beszámoztam. Nincs még meg a vége (majd kiderül, mennyi lesz), de erőtlen nagyon.

Ha tényleg ez egy impulzus volt, akkor most ennek jön a korrekciója, ami bőven az alá visz, mint ahol belevettem. Ezért adtam el, illetve eredetileg is azért vettem bele, hogy legalább egy kicsit részesüljek az első felmenetelből. De ez csak a bemelegítés volt. 13 körül lesz a retracement, és ha akkor újra veszek, akkor két lehetőség van:

  1. Egy harmadik hullám, a 3 of (A) fog megindulni, és azon akkorát kaszálok, hogy zseninek érzem majd magamat, ettől viszont felelőtlenül trédelek, és tönkremegyek.
  2. A (C) jön mégiscsak, mert az (A) ilyen kicsi volt. Ekkor a (C) nagyon nagy lesz, amin hatalmasat kaszálok, és nem folytatom.
Óráson egyébként sok a slingshot, érdekes. Valószínűleg egy ending diagonál az már önmagában is gyenge és erőtlen formáció, tele divergenciával. Nem érdemes a csúzlikra figyelni, azok inkább a harmadik hullámban jelzik a trend folytatását.

RSI naposon éppen bullish lett. Ha most jön egy korrekció, akkor az leviszi a bull támaszig, és utána ismét fel a fenntartható bull zónába. Figyelni kell rá. Óráson és 30 percesen nem látszik semmi, nem releváns time frame-ek.

Napos:

Órás:

30 perces:

DTAG

Reggel viszonylag gyorsan felfutott 16-ig, aztán utána aláment, és ingázott 15,7 és 15,9 között. Mindenki Draghira várt, nagy volt a bizonytalanság. A felét ezért eladtam 15,8-on, hogy a maradékkal bátrabban utazhassak felfelé. +4,82% egy hét alatt, RR = 1,09, jó kör volt. És kell a pénz is, hamarosan jön az Eon rally.

Kettőkor aztán megindult. Volt előtte két csúzli is, hát kilőtték az árfolyamot rendesen.

Nem tudom, meddig fog menni, egyelőre nagyon szépen egy sávban megy felfelé. A 30 percesen kiszámoltam szimmetriaponttal, mi lehet egy viszonylag közeli és biztos csúcs:

  • 16,25 körüli árnál volt a legnagyobb a forgalom, és abban a hullámban volt a csúcson az RSI.
  • Ha 15,7-től számítom az aljat (minél messzebb megyünk a középponttól, és minél több korrekció, nyúlás van a hullámban, annál bizonytalanabb lesz a mérés), akkor 16,8 a vége.
  • Ha 15,575-től mérem (egyel korábbi aljtól), akkor 16,925.
Naposon azt számoltam ki, ha a most futó w3 (vagy C, még nem dőlt el) akkora lesz, mint az első hullám, akkor 17,5-ig is elmehet. Ha impulzus a mostani hullám, akkor ennél jóval tovább megy, a w3 rendszerint jóval nagyobb, mint a w1. Ha viszont egy korrekció C-je fut, akkor a C csak elvben akkora, mint az A, a tapasztalataim szerint inkább rövidebb.

A problémám az, hogy a jövő héten nyaralni fogok, nem leszek gépközelben. Ha holnap nem adom el, akkor lehet, hogy a stop kivág, és csak keveset kaszálok. Ha eladom most, akkor pedig lemaradhatok a nagy rallyról. Megnézem, reggel merre indul el, aztán döntök. De addig is, egy jó stop helyszínt kalkulálok:

  • A w1 csúcsa. A harmadik hullám nem korrigál az első területére, ezért ez viszonylag biztos pont. Mondjuk a w4 azért belelóghat a w1-be, csak nem zárhat ott. Ez a stop a 16,35 lenne. Ezzel csak az az apró probléma van, hogy éppen csak most érte el ezt a szintet a w3, és a hullámon belüli korrekciók simán visszahozhatják 16 alá, és még akkor is a végleges csatornán belül marad (m30-on a sárga). Nem jó stop.
  • Csúzli bal oldala. Van is két csúzli az óráson, mindegyik ugyanonnan indult, 15,575-ről. Stop kicsit alatta, 15,56. Ha ez a stop kiüt, akkor akkor RR<1.
  • Konvergencia jobb oldala. A slingshot után vagy egy konvergencia, onnan lőtt ki az árfolyam (ugye, divergencia - konvergencia kombó, a legjobb jel!). 15,875, stop mondjuk 15,86-on. Ez már olyan stop, ahol RR>1. Csak nagyon merésznek tűnik. Bár a végleges trendcsatornán kívül van, viszont az árfolyam 6-8%-kal ki tud térni a trendcsatornából. Ha 17 felett járnánk, akkor ez nagyon biztonságos stop lenne.
  • Az aktuális trend kettővel kisebb szintű negyedik hullám alja. Ez szerintem ugyanaz, mint a csúzlis 15,575, bár nem tudom számozni pontosan a hullámokat.
  • Kettővel megelőző alj. Ez 15,7 a 30 percesen. Kicsit feljebb van, mint a 15,56, az RR=1 határán.

Délelőtt választok, vagy ha nagyon megszalad, akkor eladom.

Napos:

Órás:

30 perces:

2015. október 20., kedd

DTAG

Most nézem, hogy ebben a nagy rohanásban nem is írtam semmit a DTAG-ról. Múltkor belevettem, aztán feljebb húztam a stopot, hogy bővíthessek, és utána kivágott a nyavalyás. De annyira jó a képe, hogy 10.15-én újra belevettem. 14,985-ön vásároltam, és pont annyit, amennyit a 14,55-ös stop engedett. A célár 15,73, RR=1,42, de ez nagyon pesszimista célár, mondhatni minimalista. Ma már el is érte (16 volt a max), de nem adtam el, inkább megyek fel a csillagos égig:

  • Ma réssel fel nyitott, ez megerősíti, hogy egy harmadik hullámban vagyunk. Ezek a legintenzívebbek. Ráadásul egy 3 of 3-ban ((3) of [3], hogy jelöljem is).
  • Naposon RSI nem releváns.
  • Óráson van minden. Kitört egy kicsit a Kennedy trendcsatornából, de aztán visszahullott. Az utolsó gyertya egy shooting star, trendfordulós jelzés. Igen, egy impulzus futott 10.14 10:00-tól, és annak jön most egy korrekciója, de ez csak egy korrekció lesz, nem több. Mondjuk 15,22-ig, egy előző aljig. Nem adom el, nem ugrálok ki be, mert egyelőre nincs jobb stop helyszínem, mint a 14,55, és ha magasabban vennék, mint eredetileg, akkor csak kevesebbet vehetek, mint akkor. Money management.
  • 30 percesen csak annyi, hogy száguld a drága.
Most plusz 4,02%-n vagyok, és hála a jó beszállónak és a közeli stopnak, ez a legnagyobb csomagom. 17 fölé várom, komoly kasza lesz.


Napos:

Órás:

30 perces:

Raiffeisen

Egy ending diagonallal próbálja befejezni az A hullámot talán. Nagyon nehezen megy, apránként lépkedve, de mást nem nagyon tudok számozni most. Az biztos, hogy 09.29-től egy szép impulzus indult, ami most korrigálja a hosszú ideje futó bearish impulzust. És ennek az A hullámnak az ötödikjét játszom meg, a többiről lemaradtam.

Most éppen +1%-on állok, és nagyon izgulok, hogy mi lesz velem. 14,705 volt az céláram, amikor belevettem, de egy ilyen diagonállal azt nem hiszem, hogy el lehet érni. Már 14,5-nek is örülni fogok, most oda raktam be eladást. Na de majd utána! Lesz egy hosszú B, és annak a végén bevásárolok, és a C-vel nagyot kaszálok.

Napos:

30 perces:

Richter

Osztottam, szoroztam, és kiszálltam 4602-nél valamikor délelőtt. Tegnap elérte az első céláramat, amit még a szimmetriaponttal határoztam meg, a 4762-t. Akkor kellett volna eladni, de csak felszúrt, és nem voltam gép előtt, és eladást nem állítottam be. Utána meg esni kezdett, és nem dobtam, mert gondoltam megnézem, mi lesz ma. Nem lett valami fényes műsor, ezért eladtam. Viszonylag rosszul, de nem tudtam a gép előtt maradni. 3,2% két hét alatt, azért nem rossz. És még mindig benne van a 4800, csak egy kis korrekció után.

  • Naposon RSI szerint még bullish nagyon. Sőt, ha holnap 4586-ig nem megy le, akkor lesz egy bullish slingshot.
  • A 4770-es felszúrással csak a w3 ért véget, az ötödik hullám még hátravan, az simán megcsinálhatja a 4800-at.
  • Most lesz egy korrekció, aminek az A hulláma fut. Nem hiszem, hogy már elkészült, ahhoz nagyon kicsi egyelőre. A [iv] hullám aljáig visszamehet, 4375 körüli aljjal.
  • Ha a w5 akkora lesz, mint a w1, és 4375-ről indul, akkor 4915 a célár. Ez azért ritkán szokott sikerülni, az ötödik az előbb elhal, a 4900 is kisebb csoda lenne. De ebben a tartományban van a cél.
  • Az órás charton látszik, hogy az [v] hullám véget ért, lefele kitört a trendcsatornákból, az ideiglenesből és a véglegesből is. Ha pedig az [v]-nek vége van, akkor a w3-nak is, aminek az utolsó hulláma volt, hiába nem látszik még a napos charton. Ezért jó a több TF.
Ha lemegy a w4 4400 alá, és lesz egy jó fordulós szignál (apropó, óráson az RSI éppen a fordulót demonstrálja, bullishból bearish lesz), akkor megint beleveszek, és utazom 4900-ig.

Napos:

Órás:

2015. október 16., péntek

ThyssenKrupp

Nem rossz lehetőség. Még lejön 16-17 közé valamikor a közeljövőben, aztán menni fog vagy 3 eurót felfelé egy C hullámmal. Ha tényleg így mozog, akkor a 19,755 célárral elég jót lehet rajta fogni. Ha RSI naposon nem megy 34 alá, hanem visszafordul a senki földjéről, mielőtt belépne a bearish zónába, akkor az egy jó iránymutatás. Ha lesz fordulós gyertyaszignál, akkor mindenképpen megéri majd venni.

Napos:

Órás:

Erste

Van egy szép bullish csúzli az órás charton, 9 gyertya széles, RSI jobb lába majdnem 48, és már a C vagy a harmadik hullám fut. Nagyon jó.

H2-n nincs csúzli, viszont a h3-on is látszik, pár gyertya szélesen. Hajrá.

Órás:

2015. október 15., csütörtök

Erste

Illene megindulnia, nincs nagyon tér lefelé. Vagy ha mégis esni fog, akkor rossz az elgondolásom. Naposon tökéletes impulzust mutat egyelőre, és az órás és a 30 perces is illeszkedik az elképzelésemhez. Az osztrák papírok kicsit komótosak, ez is hezitál, ráadásul diagonál is, szóval lassú a lelkem.

Napos:

Órás:

30 perces:

2015. október 14., szerda

Raiffeisen

Éppen a határán vagyok annak, hogy belevegyek. Talán holnap van az utolsó alkalom arra, hogy a korrekció első hullámát meglovagoljam:

  • Naposon az RSI éppen bullishba váltott. Ideje volt, az A hullám ötödikjében vagyunk.
  • Óráson az látszik, hogy a [iv] of A egy expanded flat volt, most indult az [v] hullám, talán annak fut a (ii) hulláma.
  • Óráson van egy három gyertyás bullish slingshot, bal lábánál az RSI 50 fölött van, nagyon erős jel az emelkedésre.
  • A 30 percesen az látszik, hogy 13,7-re még lemehet.
Az RR kalkulátorom szerint ha 13,7-en veszek, és a stopot 13,23-hoz teszem ([iv] alja alá picivel), akkor 14,253 a minimálisan elvárható célár. Ha [v] egyenlő lesz [i]-vel, akkor 14,4 lesz a vége.

Mindez persze ugrik a levesbe, ha 09.29-én valójában a 2014 januárja óta tartó lejtmenet korrekciója kezdődött el. Akkor a határ a csillagos ég, és a mostani hullámocskák csak a korrekció első jelei, és most egy (A) hullám első hulláma fut még csak. Akkor persze lesz egy második, ami visszamegy 13-ig, és ott kell beszállni inkább. Micsoda dilemma.

Napos:

Órás:


30 perces:

Richter

Nagyot ment ma, holnap pihegni fog. De bull a kép, nagyon:

  • Napos RSI hozta a tökéletes trendváltó mintát: a bearish sávok között mozgott, koccolta a felső senki földét, és utána nem ment vissza a fenntartható bear sávba, 50 felett elakadt. Ma pedig már 71, ami a fenntartható bull sávot jelenti.
  • Órás charton látszik, még csak a w5 elejét csinálta meg. Ha a Kennedy trendcsatornából kilép, akkor az már támasz lesz, és meredekebben fog emelkedni, mint eddig.
  • Naposon egy szimmetriapontot felvettem a legnagyobb forgalomhoz, az volt a Cariprazine bejelentés napja, amikor réssel fel nyitott. Az alapján 4800-ig fog menni. Nem egy biztos számolás ez, mert átnyúlik a w5-be, de hátha így is működik. Ahogy távolodunk a szimmetriaponttól, úgy csökken a pontosság is. Meglátjuk.
  • Most a (iii) of [v] fut, azon belül a ii of (iii). Holnap vagy talán holnapután lenne a legnagyobb esély a legmeredekebb emelkedésre. Utána nagyon szépen lehetne a célárat pontosítani.
Stopot nem emeltem meg, minek. Majd ha ennek a (iii)-nak jön a vége, akkor gyertyastoppal kiüttetem magam.

Napos:


Órás:

30 perces:

EON

Hétvégén szépen megfejtettem, hogy van még egy ötödik hulláma az Eonnak, aztán hétfőn reggelre meg is csinálta egy hatalmas réssel nyitásban, lemaradtam róla. Ilyen az, amikor a dolgok nem a nyitvatartási időben történnek. Elkészült az egész [a] hullám, és indult is a korrekciója, annak vagyunk most a közepében, a (b) felénél kb. Belevenni nem érdemes, B hullámot egyébként se jó kereskedni, kiszámíthatatlan és zavaros. Megvárom a [b] végét ((b) még felmegy, utána (c) lefelé, és elkészül), utána fog megindulni a [c]. Az már egy utolsó hullám lesz, nagyon jól kiszámítható paraméterekkel:

  • 09.29-én egy korrekció indult. Valószínűleg a w4, kevésbé valószínűleg már a w5 is elkészült, és az egész nagy impulzus korrekciója fut most. Az hatalmasat menne.
  • Ennek a korrekciónak az első hulláma, egy [a] készült el hétfőn. Mivel impulzus, csakis zigzag lehet a korrekció.
  • A [b] hullám 8,2 - 8,6 közé viszi vissza.
  • A [c], amit meg akarok játszani, simán lehet akkora, mint az [a] volt, nagyobb, mint 3,2 Euró. Az 20-25% emelkedést is jelenthet.
  • 10,47-nél van egy rés, amit ha betölt, 61,8%-ot korrigálna vissza az előző impulzusból. Rés is fibó egybeesés, ez jó jel, elsődleges célárnak tökéletes.
RSI óráson bullish, 30 percesen a senki földjei között pattog, majd akkor lesz bullish, ha a [c] megindul.


Napos:

Órás:

30 perces:

2015. október 12., hétfő

Erste

Az ötödik hullám egy ending diagonal lehet. Éppen csak vánszorog, sok a hármas szerkezet. Az óráson egy bullish slingshot látszik, de még csak a 2 of (5)-ben lehetünk, ezért nem biztos, hogy van jelentősége. RSI a bullish sávok között pattog, ez jó jel. Lassan, de biztosan megy felfelé, remélem.

Órás:

2015. október 9., péntek

Raiffeisen

Annyira vártam, hogy aljat fogjon, hogy nem vettem észre, az ötödik hulláma csonka, és nem megy a harmadik alá. Ez a mostani hatalmas kitörés nem értelmezhető másként, mint hogy véget ért a 2014 január óta tartó bear impulzus.

Csináltam egy számozást naposon az (5) hullámra, egy ending diagonal-t ki lehet hozni belőle. És amit látok a többi TF-en, az alapján hétfőn az első dolgom lesz bevásárolni a drága Raffiból:
  • Ha csak 23,6%-ot korrigál vissza ez a korrekció a hatalmas, majdnem két éves esésből, akkor is 16 fölé megy az árfolyam. Ez még egy A hullámtól se lenne nagy teljesítmény. A 38,2% az 19-et jelentene, ez se elérhetetlen álom. Ráadásul 19,605-nél vagy egy ősi rés, ezt is betöltené.  
  • Van egy szimmetriapont 12,43-nál (m30-on), ezt pontosan hozta, egy hullám alját és tetejét ki lehet szerkeszteni innen. A baj csak az, hogy ez alapján már a w3 véget ért. Túllőtt a célon. Ez mondjuk nem egy pozitív jel.
  • Az órás chartot nézegetve a w3-nak vége, és most a elején w5 vagyunk. Ha w5 = w1, akkor a célár az 14,975. 
Hol tudok beszállni? 14 körül szinte biztosan.
Hol legyen a stop? Ha nagyon szűkre venném, akkor 13,7, innen indult elvileg a w5. Ha óvatosabb vagyok, akkor 13,345. Ez egy kisebb trend negyedikjének az alja. Ha a negyedik hullámot még nem fejezte be, és csak a (b) of [iv] fut, akkor érdemes ezt a stopot berakni.

Stop 13,7: 14,385-nél lesz R=1, a 14,9-as célárnál 5,8%-ot kaszálnék.
Stop 13,345: 14,741-nél lesz R=1, még ez is megjátszható. A nyerő ugyanannyi százalékban, de csak a fele összegben a magasabb kockázat miatt.

Napos:

Órás:

30 perces:



EON

Ma felszúrt 9,5-re, utána pedig lassan esni kezdett. Vége az A hullámnak, gondoltam, és már csak ki kell várni a B-t, korrigál egyet, utána jön egy hasonló nagyságú C, amit megint megjátszhatok, csak már pontosabban, hiszen többet tudok a szerkezetről. Igen ám, de számozgatni és mérni kezdtem. És az jött ki, hogy nincs vége a felmenetelnek:

  • m15-ön látszik a szimmetriapontos mérésem. Középen a forgalom kb. kétszerese az előző és következő gyertyának, ott a legegyenesebb a grafikon, szóval elég jó szimmetriapontnak, a w3 közepének. A w3 indulásától kimértem, mennyit ment középig, és ugyanannyit mértem utána (még tegnapelőtt egyébként). Mit ad isten, 9,5-re mutatott. De ez csak a w3 vége, nem a nagy impulzusé. Ma elérte. Iszonyatosan hatékony technika, már sokadszorra látom. Amennyit gyorsul egy árfolyam, annyit lassulnia is kell, mint egy vonatnak. Nem tud leállni az emelkedés csak úgy hirtelen.
  • h1-en számozgattam a w3 belső hullámait, de mindig az jött ki, hogy a iii of (iii) lenne a legrövidebb, ami EWP szabályt sértene. Csak úgy jön ki a lépés, ha a (iii) vége nem 9,016-nál van (az csak a iii vége), hanem a mai csúcsnál, 9,51-nél. Jön tehát még egy hullám felfelé.
  • Az Elliott-i ideiglenes trendcsatornát minden chartra behúztam, szépen mutatja, hogy még a csatornán belül mozog az árfolyam. Ha ebből a csatornából letörik, csak akkor mondhatjuk, hogy vége a (iii)-nak, és a (iv) fut.
  • A 30 perces chart a releváns RSI szempontból, és ott még mindig a bullish sávok között mozog az RSI. Nincs trendváltás.
Ha 8,486 körüli értékre lemegy (ennyi az egyel kisebb trendszint negyedik hullámának az alja), mutat egy fordulós szignált, utána csinál egy magasabb aljat és az RSI is bullish még, akkor lehet, hogy beleveszek. A csodatáblám szerint ha 8,8-on veszek, és 8,15-re rakom a stopot (8,172 volt a kettővel kisebb trend négyesének az alja, jó stop helyszín), akkor 9,504-nél már R=1. Ez nem lenne nagy elvárás az ötödik hullámtól, ez csupán a w3 szintjének beállítása.

Kár, hogy ilyen elemzéseket nem tudok akkor csinálni, amikor éppen esik az árfolyam. Akkor nincs hideg fej, csak pánik.

h1:


m30:

m15:

2015. október 8., csütörtök

DTAG

Bővítettem egy kicsit, mert nagyon szép hullámokat csinált, RSI óráson visszapattant a bear oldali senki földjéről (trendváltás első jele), és volt egy tweezer bottom szignál is. Utána nagyon szépen (és lassan) elindult felfelé.

  • Stopot 14,55-ről 14,90-re húztam
  • Amennyivel így csökkentettem a maximális veszteséget, azt elvásároltam. 
  • 15,17-en vettem (amikor megcsinálta 15 percesen az újabb csúcsot, és 15,175 fölé ment, akkor beálltam az előző gyertya zárója alá 5,17-re, és kaptam)
  • 16-17 körüli kiszálló még mindig áll.
Teletrader-ről nem tudtam jó m30-as chartot betenni, Investing viszont jól mutatja a hullámokat.

Napos:

30 perces: